Pókok miatt hív vissza 870 ezer autót a Toyota

autó

A Toyota több modelljének példányait is visszarendelte, összesen 19 országból. Mindezt azért, mert a légzsákok néha kinyíltak maguktól, ezzel pedig meglehetősen veszélyes helyzeteket okozva.

A probléma mögött a cég szerint a légkondicionáló hibája állhat. A kondenzátorból szivároghat a víz a légzsákokat irányító vezérlőegységbe, és emiatt fordulhat elő, hogy a zsákok maguktól kinyílnak.

De a kondenzátor nem az egyetlen oka a spontán felfújódásnak, a fő okot a pókok jelenthetik. Ugyanis a gyanú szerint a pókok a kondenzátorba hajlamosak hálót szőni, ami eltömítette a vezetékeket, és a víz emiatt folyt az irányító egységre.

Eddig nem sok konkrét eset történt,a Toyota elővigyázatosságból nyúlt a visszahíváshoz, eddig mindössze három hasonló esetről tud a cég.

Nem ez az első hasonló eset, 2011-ben a Mazda 52 ezer autót hívott vissza, mert kiderült, hogy az üzemanyagtartály kivezető részénél szintén gondot okozhatnak a pókhálók.  (via CNN)