A bajai választás után felbukkant videó miatt rendőrségi nyomozás is indult.
A Blikk azt írja, hogy a rendőrségen vallomást tett a videó egyik készítője, K. G., aki solti roma kisebbségi önkormányzati képviselő. A lap szerint K. azt mondta, hogy hatan készítették a videót, közülük hárman – G. R., P. J. és B. J. – játszották el megvesztegetést, míg ő és két társa, J. B. és A. Z. filmeztek.
A Blikk úgy tudja, K. G. azt állította: ő és két társa a budapesti MSZP-székházban a két bajai választás között az MSZP sporttagozatának egyik tagjával találkozott. Ekkor kért tőlük a megrendelő MSZP-s egy olyan „oktatófilmet”, ami azt mutatná be: a Fidesz hogyan vásárolna szavazatokat, hogy megnyerjék a voksolást.
A Blikk úgy tudja, hogy K. G. vallomása szerint akkor, amikor átadták az elkészült videót, egy MSZP-s országgyűlési képviselő is jelen volt. (Ez egyébként furcsa lenne, 2013-ban nincs szükség arra, hogy személyesen találkozzanak, akár a neten is át lehet küldeni egy videót, nem kell ballonkabátban átvenni egy kartonpapírba csomagolt VHS-kazettát az esőben.)
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a cikkre ezt reagálta a Blikknek:
„Ez teljes badarság, ráadásul, aki mindezt kitalálta, annak nincs sok logikai érzéke.”