A helyi OCÖ-t hívjuk, a város oldalán megadott telefonszámon.
Irány a Rév utca 4. az OCÖ székhelye.
A faluban a kocsmáros, a boltos, sőt mindenki úgy tudja, hogy "Guszti a Tulipán utcában lakik. A zebra után balra, utána negyedik utcánál megint balra, valahol középtájt", de a háznál csak egy asszonnyal és egy mokány gyerekkel találkoztunk, akik szerint 10 éve nem lakik ott Guszti, és a pitbullt ránk eresztik, ha nem leszünk szívesek eltakarodni.
Az önkormányzatnál megszereztük Gusztáv számát, akit el is értünk.
Hát jó, akkor húzzunk át Miskére, és keressük meg Jakab Béla OCÖ elnököt, aki állítólag tud egyet és mást a videó keletkezéséről!
Az önkormányzatnál felvilágosítanak minket, hogy Miskén Jakab Béla már nem OCÖ elnök. Nincs is OCÖ 2010 óta, és a két dolog nem független egymástól. Jakab Bélát a házánál hiába keressük. Egy járókelő elárulja, hogy van egy másik háza, ott keressük, ahol az állítólagos csicskája tartózkodik.
A Fő utcán lévő házban három férfi tűzifát vág láncfűrésszel.
A kisboltos meséli, hogy Jakab korábban nem csak OCÖ elnök volt, hanem minden más is. Segített öregeknek roma holokauszt-pénzek begyűjtésében, majd valahogy bekerült az autópálya-építésbe. De volt már mindenféle pártnak a kijárója is.
Most épp a Fidesz ellen dolgozik.
De várjunk csak! Állít meg a boltos.
Az M1 Híradója este arról számol be, hogy a bajai videofelvételt Király György, az MSZP sporttagozatának alelnöke rendelte meg. Na, ez már egy nyom!
Felhívjuk a szocialista Török Zsoltot!
Most már minden világos.
(videózott és közreműködött Botos Tamás)
A miniszterelnök-helyettes külön is szót kért napirend előtt, hogy reagáljon az őt ért vádakra. Soha semmilyen bűnös viszonyhoz nem volt közöm - mondta felszólalásában.
Lejárató cikk jelent meg a Lázár János-közeli lapban Szabó Zsolt rendőrkapitányról, aki engedte, hogy a batidai kastély közelében tartsanak politikai demonstrációt. Szabó Zsolt napokkal később öngyilkos lett. Hódmezővásárhelyen sokan gyászolnak, és dühösek, mert egyértelműnek tartják az összefüggést.
Mi a különbség a digitális harcos és a digitális polgár között? Válaszokat kerestünk a Digitális Polgári Körök találkozóján, ahol kiderült: a harcosok taposták ki az ösvényt a polgári körök előtt.
Egy évvel azután, hogy Orbán Viktor meghirdette a szerénység, alázat, munka hármas jelszót, a miniszterelnök már a kötcsei piknik napját is magánrepülőn kezdte. A Fidesz minden erővel igyekszik a Tisza felé terelni a megélhetési gondok keltette indulatokat, Magyar Péter viszont már egyetlen pillanatot sem akar átengedni Orbánnak.
223 nap múlva választás jön Magyarországon. Akárki győz, Magyarországra áprilistól új idők jönnek. A sorsfordítónak ígérkező választási kampányt mostantól élőben követjük a 444-en. Ki szerzett előnyt a nyáron? Rényi Pál Dániel és Ács Dániel hétfő reggel a 444 stúdiójában.