Nyilvánosak a megvont kommunista nyugdíjak

POLITIKA

A Fővárosi Bíróság mai elsőfokú ítélete szerint nyilvános adat az, hogy kitől vonta meg a közigazgatási és igazságügyi miniszter a nyugdíjpótlékot az államszocialista rendszerben betöltött szerepe miatt.

Az Átlátszó.hu nyáron indított pert azért, hogy megtudja, kitől vonták meg a pótlékot ilyen jogcímen. A KIM ugyanis kitakarta a neveket, amikor nyilvánosságra hozta az erről szóló határozatokat. Annak ellenére, hogy az alaptörvény szerint

“a kommunista diktatúra hatalombirtokosainak a diktatúra működésével összefüggő szerep[ével] és cselekményei[vel] összefüggő személyes adatai nyilvánosságra hozhatók.”

A bíróság hétfői döntése szerint azok esetében, akik saját jogukon kapták a nyugdíjat, ez az adat nyilvános. Az özvegyekre ugyanakkor ez nem vonatkozik, mert esetükben még az is személyes adat, ha a nevüket kitakarnák a határozatból. Vagyis csak azt meg lehet ismerni, hogy kiktől vonták meg saját szerepük miatt a pótlékot.

Az Átlátszó szerint ez azért fontos fejlemény, mert mostantól a diktatúra hatalomgyakorlói nem hivatkozhatnak ezzel kapcsolatban a személyes adataik védelmére.