Nem robbantott Bodzsár Márk filmje, az Isteni műszak a bemutató utáni első hétvégén, 4995-en váltottak rá jegyet, ez 6,6 millió forintos bevételt jelent a csütörtöktől szombatig tartó időszakban.
Az abszurd humorú, véres, mentős, akció-vígjáték 306 millió forintból készült, ebből 205 millió forint állami bevétellel járult hozzá az Andy Vajna igazgatta Nemzeti Filmalap. Ez az első filmje az Orbán-korány által felállított új filmfinanszírozási rendszernek.
Az Isteni műszakot ugyanannyi, 33 moziban (33 kópiával) vetítették, mint a versenytárs amerikai produkciókat. Ez azt jelent, hogy kb. 151 néző nézett meg egy kópiát, azaz előadásonként hat ember volt kíváncsi a filmre.
A lista élén a Szupercella áll 31 ezer nézővel, a Sandra Bullock főszereplésével készült Gravitáció 20 ezer nézővel a második, de már a 4. hete fut a mozikban (Kritikánk).
A tizes lista:
A filmről kritikát is írtunk, illetve összegyűjtöttük a filmről írt kritikákat. Mi 4 pontot adtunk rá a 10-ből, a magyar kritikusok átlagos értékelése 6,5 pont lett a tízből, az írásokat Rohadt Kritikusok rovatunkban szedtük össze.
Alfonso Cuarón új filmjénél jobb űrgiccs már nem lesz, de csak majdnem olyan jó, mint az előző filmje, Az ember <em>gyermeke</em>. Sandra Bullock gyilkos űrlény nélkül lett a 21. század legkeményebb nője.
Az Isteni műszak a Vajna-féle korszak első kész produktuma, amitől sokan azt várták, hogy végre életet lehel a hazai filmbe, és beküldi a moziba a nézőket. Az alkotók és a nézők is hosszan küzdöttek, de a beteg sajnos elpatkolt.