Mégsem éri meg majd kamupártot alapítani

politika

A hét elején a Political Capital és a Transparency International Magyarország szúrta ki, hogy a pártfinanszírozási rendszer hibái miatt megéri akár nagyobb baráti társaságoknak is elindulniuk a választásokon, mert ezzel a módszerrel könnyedén juthatnak állami százmilliókhoz.

Nem jött jól a nagy sajtóvisszhang azoknak, akik így akartak meggazdagodni, mert Gulyás Gergely fideszes képviselő a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy heteken belül szigorítani fogják a törvényt. Eddig úgy nézett volna ki a helyzet, hogy az egyéni jelöltek egymillió forintot kaptak volna a fejenként, a pártok pedig a jelöltek számától függően több százmillió forintot. És ha végül mégsem indultak volna a választáson, akkor az egyéni egymilliókat vissza kellett volna fizetni, de a pártnak járó összeget nem. Ez fog megváltozni most, ha mégsem indulnak el, akkor a pártnak kiutalt pénzt is vissza kell fizetniük.