Itt volt már az ideje kivágni pár fát a fővárosban

Budapest
A látványterv

Kemény munkával úgy tűnik a kormányzatnak sikerült megtalálni a létező leghülyébb érvet a budapesti fakivágásokra.

A Ludovika parkban csinálták ki a fákat. Közben úgy tűnik pár védett denevért is kinyírtak, mert az állatok azokon a fákon laktak, amiket most kivágtak. A Népszabadság szerint azért kellett kivágni a fákat,

hogy ne zavarják a rálátást a Természettudományi Múzeum helyén kialakítandó Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

Szóval megérdemelték a hülye fák.

Azt sem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy egyáltalán volt-e joga a területen dolgozók cégnek kivágni a fákat. Akinek esetleg van képe a Ludovika parkban történtekről, az küldje el a szerk@444.hu-ra.