Jelmezes és jobbikos horthysták, illetve sárga csillagot viselő ellentüntetők gyűltek össze a budapesti a Szabadság téren, ahol a református templom előtt Horthy Miklós egykori kormányzó mellszobrát avatják. Az antifasisztákból és Hit Gyülekezete híveiből álló ellentüntetők több mint kétszázan, a szobor tiszteletére összegyűltek több mint százan voltak. Aztán az antifasiszta oldalon még többen lettek, és kiabálás is kezdődött.
A két csoportot rendőrök választják el egymástól. A szoboravatóra érkezettek a Hazatérés Temploma előtt vannak, míg az ellentüntetők az egykori tévészékház előtt. Előfordult már vita a két oldal képviselői között, de nincs balhé.
A szobrot Ifj. Hegedűs Loránt temploma előtt az első bécsi döntés 75. évfordulója alkalmából leplezik le. Több jobbikos politikus is beszéddel készül. A szoboravatóra érkezettek közül többen csendőregyenruhát, hajós kapitány jelmezt, vagy éppen a vitézi rendet idéző ruhákat viselnek.
"Szevasz, Gyuri. jó hogy hoztad a botot, mert lehet hogy szükség lesz rá" - köszöntöttek valakit ezen az oldalon.
A túloldalon a Facebookon szerveződött antifasiszták és hitesek állnak, sokan sárga csillagot viselnek, emlékeztetve a Horthy-korszak antiszemita törvényeire, és az első bécsi döntést követő deportálásokra.
Rogán Antal közleményben jelezte, hogy az avatás provokáció.