Selmeczi Gabriella új rekordja

POLITIKA

„Már megint Soros György pénzén támadják Magyarországot”

– így kommentálta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Human Rights Watch kapcsolati erőszakkal foglalkozó jelentését. (Ez a szervezet állapította meg, hogy veszélyben van a magyar jogállam.)

A nemzetközi jogvédő szervezet a jelentésben azt írta, hogy Magyarországon a családon belüli erőszak kezelésére kiépített rendszer egyszerűen nem működik. Szerintük a rendőrségi tétlenség, a jogi és iránymutatásbeli hiányosságok miatt nem kapnak megfelelő védelmet a családon belüli erőszakot elszenvedő nők, akiknek az állami segítségnyújtási rendszer elégtelenségei miatt gyakran nincs más választásuk, minthogy visszatérjenek a bántalmazójukhoz.

Ennek a kritikának egészen más mozgatórugói vannak, mint a családi erőszak iránti valós aggodalom – reagált Selmeczi, aki szerint

„mesterségesen generált nemzetközi nyomás szemtanúi lehetünk”.

A Fidesz szerint meglehetősen elgondolkodtató egybeesés, hogy a New York-i székhelyű szervezetnek a mecénása az a Soros György magyar származású amerikai üzletember, aki Bajnai Gordon alapítványát és Gyurcsány Ferenc cégeit is „pénzzel tömködi”.

Soros György tavaly „20 millió dollárral stafírozta ki ezt a szervezetet”, ami az elmúlt egy évben nem először támadja Magyarországot – mondta Selmeczi Gabriella, aki szerint ha a Human Rights Watch egy kicsit is törekedett volna a hitelességre, akkor elkerülhetetlen lett volna annak megállapítása, hogy először a rendszerváltás óta most érdemi lépések történnek a családon belüli erőszak megfékezéséért és büntetéséért Magyarországon. (MTI)