Péntek délelőtt tárgyalta a Fővárosi Törvényszék azt az ügyet, amit Szegedi Csanád indított Novák Előd ellen, mert a Jobbik alelnöke a párt elnökségéhez intézett levélben azt írta, hogy
ha nem hazudik, ha nem titkolja el a származását, akkor - szép dolog vagy nem, más kérdés – soha nem lett volna sem EP képviselő, sem alelnök.
A zsidó származására 2012-ben rácsodálkozó Szegedi a mondat miatt becsületsértési pert indított, 5 millió nem vagyoni kártérítést követelve.
A pénteki tárgyalási napon Vona Gábor pártelnök és a Jobbik elnökségének nyolc további tagja tanúskodott, mind azt állították, hogy az idézett mondat miatt Szegedit nem érte a pártban semmiféle hátrány.
A bíróság végül az alperes Novák Elődnek adott igazat, ezért Szegedinek perköltségek megtérítéseként 150 ezret kell fizetnie Nováknak és 300 ezret a magyar államnak. Az ítélet nem jogerős, Szegedi nyújthat be fellebbezést. A volt jobbikos képviselő ma nem jelent meg a bíróságon.
A tárgyaláson történtekről még ma videóban számolunk be részletesebben.