Eddig ez a határ négy év volt, de a közelmúltban több olyan eset is előfordult, hogy nem sikerült ennyi idő alatt sem vádat emelniük. Mostantól a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél nincs felső határ.
A büntetőeljárási törvény módosítását a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatta a hétfői szavazáson.
A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a parlament, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne.
A megoldással szemben merültek fel jogi aggályok, Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a Népszabadság szombati számában például azt nyilatkozta, hogy a törvénymódosítás ellentétes az emberi jogok európai egyezményével, de a magyar alaptörvénnyel is. A strasbourgi emberi jogi bíróság több döntése is figyelmeztet arra, hogy a fogva tartás időtartamát nem lehet önkényesen megszabni. szerinte aggályos, hogy négy év alatt még elsőfokú ítélet sem született az ügyben, ami azt mutatja, hogy az igazságszolgáltatás vagy rosszul dolgozik, vagy nem áll rendelkezésére megfelelő kapacitás.