Craig Cobb elég nehéz heteken van túl. Ő volt az a szélsőjobbos vezető, aki a Trisha Show című műsorban tudta meg, hogy DNS állományának 14 százaléka fekete-afrikai eredetű. Már azt sem viselte túl jól - erről részletesebben itt írtunk.
Most pedig letartóztatták, miután társaival fegyverrel masírozott az észak-dakotai Leith nevű kisvárosban, és a lakókat terrorizálta. Erről egy kép is készült, aminek részletein is érdemes elidőzni a papucstól a háttérben diszkréten felrajzolt horogkereszten keresztül a hátul kullogó, az eseményeket rögzítő figuráig:
Valószínűleg azt a korábbi tervét akarta megvalósítani, hogy a kisvárost teljesen fehér településsé változtassa. Cobbnak, aki korábban is volt börtönben gyűlöletbűncselekmények miatt, bíróság elé kell állnia az ügy miatt.
via la times