Zuckerberg teljesen megőrült? Mi ér egy chatprogramon hárommilliárd dollárt?

Nagy dolog történt a múlt héten, biztos hallották: egy 23 éves gyerek nemet mondott hárommilliárd dollárra, azaz mai árfolyamon 660 milliárd forintra. Nem kell neki, köszöni szépen.

A visszautasíthatatlan ajánlatot egy 29 éves gyerek, bizonyos Mark Zuckerberg tette. Aki elutasította: Evan Spiegel, a Snapchat alapító-vezérigazgatója.

Háttér: Zuckerberg 19 milliárd dolláros vagyonával a világ 24. legbefolyásosabb és 66. leggazdagabb embere a Forbes szerint. A szájtot, amit alapított, a világon több mint egymilliárdan használják, és tavaly 5 milliárd dolláros bevételt termelt. A cég értékét 100 milliárd dollárra becsülik.

Ezzel szemben a Snapchatet idén májusban 8 millióan használták, és kapott egy 60 milliós tőkeinjekciót. Evan Spiegelt nem jegyzik semmilyen listán, de a gazdagokén, se a hatalmasokén.

Hogy miért utasít vissza valaki, akinek kilóg a segge a gatyából egy hárommilliárd dolláros ajánlatot, arra egyáltalán nem nehéz választ adni. A lehetséges indokok:

• Spiegel sokkal többet remél a Snapchatből, mint az a koszos hárommilliárd.
• A Snapchat Spiegel saját gyereke, maga szeretné sikeressé tenni.
• Attól tart, hogy soha nem lesz még egy ilyen jó ötlete.
• Tudja, hogy Zuckerberg is visszautasított már sokmilliárd dollárokat, de annyit, amennyit most ér a Facebook, soha nem ajánlott neki senki.
• Spiegelt nem érdekli a pénz.

Jobb kérdés az, hogy miért akar valaki 3 milliárd dollárt kifizetni egy alkalmazásért, amivel olyan üzeneteket lehet küldeni, amik másodperceken belül eltűnnek? A Snapchatben semmi olyasmi nincs, amit a Facebook két közepes képességű programozója le ne fejlesztene egy hét alatt. Vagyis hogy

Minek Zuckerbergnek a Snapchat?

Ennek a fontos kérdésnek a megválaszolásához öltsünk világoskék farmert, szürke kapucnis pólót és műanyag papuicsot (zokni nem kell), és bújjunk egy kis időre Mark Zuckerberg bőrébe. Megvan? Akkor mehet?

Szóval felkel a jó Zuckerberg egy napfényes novemberi reggelen, és mint minden reggel, az első dolga, hogy rápillant a statisztikákra. Már 2013 van ugyan, de még mindig nagyjából ezt látja:

Ez igen, ezt nevezem növekedésnek, gondolja Zuckerberg elégedetten. Ez mindenkinek jó. Mióta a Facebook megjelent a tőzsdén (tavaly május, nem volt olyan régen), Zuckerberg már nemcsak a saját hatalmi és pénzügyi lázálmait valósítja meg azzal, hogy hizlalja a Facebookot,  hanem a befektetők és a részvényesek által támasztott elvárásoknak is meg kell felelnie. A befektetők és a részvényesek a növekedést jutalmazzák, a stagnálást és a csökkenést rossz néven veszik, vagy direkt büntetik: kiszállnak az üzletből, eladják a papírokat. És a tőzsde nemcsak a növekedés elmaradását bünteti, de a növekedés ütemének csökkenését is.

De növekszik-e valójában a Facebook?

Növekszik, növekszik, de korántsem olyan meggyőzően, mint 2011 elején, amikor volt olyan időszak, hogy majdnem 800 000 új felhasználót szedett össze naponta.  Most már csak napi 500- 600 000 ezer körül jár, és nagyon optimista Zuckerbergnek kell lenni ahhoz, hogy azt remélje az ember, ez a trend megfordulhat. Talán ha fizetnének a facebookozásért, akkor esetleg.

A trend már évekkel ezelőtt nyilvánvaló volt, amikor a Facebook még el sem érte az egymilliárdos álomhatárt. Ne a kéket tessenek nézni, hanem a zöldet, az mutatja a felhasználók számának növekedési arányát.

És hogy milyen növekedést lehet várni az elkövetkező években? Nagyjából ilyet:

Most komolyan, szívesen fektetnének egy olyan cégbe, amiről első látásra nyilvánvaló, hogy egy-két éven belül eléri a 0 százalékos növekedési arányt?

Elfogy az ember a Földön

Jól látszik, hogy a Facebook-felhasználók száma nagyon durván korrelál a világon élő, és jóval kevésbé durván korrelál a világon internetező emberek számával. Ha elfogy az ember, elfogy az internetező, akkor végleg megáll a Facebook növekedése, már ami a felhasználók számát illeti. Kimaxolódik a Facebook, és kész. Hacsak nem születik több ember.

Aki egy pillanatig is azt gondolta, hogy Zuckerberg pusztán altruista, a világ elesettjein segítő  szándékkal szeretne internetet vinni a fejlődő országokba, gondolja újra. Lehet, hogy van ilyen mellékes szándéka, és marketingszövegként is jól hangzik az éhezők internetesítése, de nyilvánvaló, hogy a Facebooknak egyszerűen még több emberre van szüksége, különben annyi a növekedésnek.

Na jó, a felhasználók lassabban szaporodnak, mint a fénykorban, de a bevétel növekedési aránya azért csak rendben van, nem?

Nem. Ezúttal se a kéket tessenek nézni, hanem most a pirosat. Ez azt jelenti, hogy hiába nő abszolút értékben a bevétel, már ha éppen nő, a növekedés aránya drasztikusan csökken.

Ehhez jön az a különösen fájdalmas felismerés, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban hanyagolják a Facebookot és mennek máshová csetelni, képet megosztani, rendetlenkedni.

Tud valaki egy jó szolgáltatást, amit használnak a fiatalok, és növekszik? Valami olyasmit, ahová szívesen mennek a fiatalok a Facebook helyett? Ja, az Instagram? Azt tavaly májusban már megvette a Facebook 1 milliárd dollárért.

Akkor itt egy másik,  ami egy hónap alatt konkrétan megduplázta a felhasználói számát:

Hogy is hívják? Snapchat?

Egy harmadik gyerek, Christopher Poole, a 4Chan rendetlenkedős szájt alapítója rettenetesen örül a hírnek, hogy Zuckerberget egyáltalán érdekli a Snapchat. Poole azt reméli, hogy a Facebook végre összekapja magát, és lemond a mániájáról, miszerint minden felhasználót név szerint azonosítani kell, begyűjteni a lehető legtöbb személyes adatot róluk, aztán eladni az egészet a hirdetőknek úgy, ahogy van. A New York Timesnak azt mondta, üzleti szempontból érti ugyan az ügyet, de kulturális szempontból nem: hogyan adhatja meg magát a vaskalapos, egész üzletpolitikáját a személyes információk kiárusítására felhúzó Facebook egy olyan illékony, tünékeny, „efemerális” koncepciónak, amit a Snapchat képvisel?

“Remélem, hogy a Snapchat drámai felemelkedése nemcsak a felhasználói preferenciáinkban jelent változást, de a szolgáltatóknak is küld egy üzenetet, mégpedig azt, hogy lehetséges olyan nagyszerű, értékes termékeket lehet létrehozni, amelyek támogatják az álneveket és a tűnékenységet."

Poole jót remél ugyan, de rosszul reméli: a Facebook túl nagyra nőtt és túl sikeres ahhoz, hogy egy fikarcnyit is törődjön a pszeudonimitással és az efemerális adatokkal. A Facebook egész egyszerűen csak növekedni akar, és mivel egész üzletpolitikája a targetált reklámról szól, továbbra is

neveket akar hallani.

A Snapchat adatbázisa pedig minden hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem efemerális. Minden felhasználóval érkezik egy emailcím, egy valós, működő mobilszám, egy születési év, és egy kontaktlista az összes – valós – ismerős telefonszámával. Nem a Facebookon random bejelölgetett ismerősökével, hanem olyanokéval, akik benne vannak a felhasználók telefonkönyvében. Hatalmas érték, főleg hogy ezt a listát pompásan össze lehet fésülni a Facebook adatbázisával. Ha nem megy, még mindig nagy hatékonysággal lehet vele gyerekeknek Legót eladni.

Ez ér a Snapchatben hárommilliárd dollárt, nem az efemeralitás. És ezért nem akar tőle az istennek sem megválni Evan Spiegel.