Már megint ezek a svédek! Most a közszolgálati rádió készített riportot Magyarországról

POLITIKA

Jellemző az ország rövid demokratikus hagyományaira, hogy valaki azt hiheti, hogy a svéd közszolgálati televízió valakinek a megrendelésére készít riportot, ami az egész ország álláspontját tükrözi, mondta saját kommentárjában a riporter a svéd közszolgálati televízió riportjára, amiből a magyar kormány kis híján diplomáciai botrányt kavart.

A riport Lánczi András nyilatkozatával indult, aki Orbán dicsőítésével kezdett. A filozófus szerint kevés az olyan szellemi kapacitású vezető Európában, mint Orbán, aki megérti, hogy mi történik.

A többi megszólaló már nem volt ilyen jó véleménnyel Orbánról. Kulka János a hetvenes évek kommunizmusához hasonlította a mostani állapotokat, Mong Attila pedig arról beszélt, hogy bár Magyarországon minden kormány befolyásolni próbálta a médiát, mostanra sikerült elérni, hogy a közszolgálatban dolgozók magukat cenzúrázzák.

Példaként két esetet említett. Az egyik egy riport volt a kormány valamelyik intézkedéséről, amit egy szakértő darabokra cincált. De mert nem találtak olyan nyilatkozót, aki védelmébe tudta volna venni az intézkedést, az anyagot nem adhatták le a műsorban. A másik eset egy reggeli vitaműsor volt, ami azért maradt el, mert a kormánypárti meghívott az utolsó pillanatban lemondta a szereplést.

A riport hevenyészett átiratát Gorozmen írta meg blogjában, érdemes elolvasni. Ugyanott elérhetők a hangfájlok is.