Varga Zoltán Péter, a párt Pest megyei alelnöke szerint szervezett utaztatás és több kampánycsendsértés történt Fóton, írja az MTI. Szerinte kisbusszal szállították a szavazókat Sikátorpusztáról a fótligeti szavazókörbe. Azt mondta,bizonyítékuk van arra, hogy az MSZP szavazóköri delegáltjának felesége is a kisbusz utasai között volt. Feljelentést is tettek.
A vasárnapi időközi fóti választásnak még tétje is van (szemben a hisztérikus kora őszi bajaival) mert polgármestert és egy képviselőt is választ a város, és ha mindkét helyet az ellenzék viszi, akkor vége lesz a fideszes többségnek.
Bár ez eddig sem volt az igazi a Pest megyei városban, hiszen a mostani választást azért kellett kiírni, mert sokadszorra is összevesztek a kormánypárti fóti politikusok.
A Fidesznek nincs is saját jelöltje, az egyik civil szervezet elnökét támogatja a párt.
Utaztatni tilos, mert az önkéntesség elvét sértik vele. Baján az egyik körzetben éppen utaztatás miatt kellett megismételni a választ. Akkor a fideszes jelölt érdekében utaztattak, most még nem nyilvános, hogy ki lehet a szervező.
A Jobbik aggodalmát osztja a helyi választási bizottság is. A szavazókat Sikátorpusztáról szállító fehér Volkswagen busz ügyében megállapították a jogsértést, és szintén büntető feljelentést tettek választási csalás miatt.