A csakfoci szerint hárommal vezetett a hat román légióssal felálló Atletico Békéscsaba a Kaszaper FC ellen, amikor kitört a balhé.
"Ami a félidő közepén történt, arra senki sem számított és érthetetlen. A 65. percben, a jegyszedők a szemközti lelátón körbejártak a kasszával és a csapatunk éppen nem játszó játékosaitól követelték a belépőt, akik közölték, hogy a busszal érkeztek, játékosok. Öt játékosunk, intézőnk és sofőrünk tartózkodott az ominózus helyen. Pillanatok alatt megérkeztek a rendezők(?), akik el kezdték kifelé lökdösni a vendég csapat játékosait és két segítőjét. Dulakodás kezdődött, melyben csapatunk intéző nőjét a rendezők ellökték, majd a csapatot szállító sofőrt lelökték a 2 méter magas lelátóról.
Ekkor elszabadultak az indulatok, edzőnk és a két csapat játékosai a pályán kívülre szaladtak, volt, aki próbálta szétválasztani a feleket és volt, aki a nagy perpatvarban erősebb eszközöket is bevetett. A rendezők közül többen levették a mellényt és a mellényesek is, ahelyett, hogy szétválasztották volna a két felet(ami a dolguk lenne), beálltak a csetepatéba. Mivel a két csapat játékosai közül 6-6 elhagyta a pályát, a játékvezető lefújta a mérkőzést"