Horogkeresztet fújtak Wass Albert szobrára

bűnügy

Önkényuralmi jelképet fújtak festékszóróval Wass Albert író XVII. kerületi szobrának talapzatára, a szobor arcát pedig feketére festették – közölte a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke.

Dunai Mónika elmondta, hogy a rongálást reggel vették észre, és azonnal bejelentették a rendőrségen – írja az MTI.

Amellett, hogy a szobor arcát feketére festették, az emlékmű talapzatára 0,5×0,5 méteres horogkeresztet fújtak. Nemcsak a szobrot rongálták meg, hanem a Wass Albert nevét viselő tér utcanévtábláját is feketére festették.

Így nézett ki a rongálás előtt a Wass Albert-szobor

Az önkormányzat alkalmazottai civilekkel közösen lemosták a festéket,

és a félelmet keltő esetre egy szál fehér rózsával válaszoltak,

a virágot a szobor talapzatánál helyezték el. A 180 centiméter magas szobrot öt éve, Rákoskert fennállásának 75. évfordulóján állították közadakozásból, civil kezdeményezésre.

Tavaly májusban Debrecenben csináltak hasonlót.