Elmeszelte az Oxygen Wellnesst az Egyenlő Bánásmód Hatóság

Egészségügy

Még májusban nem engedte be a budai Oxygen Wellness a hétéves mozgáskorlátozott Leventét. Édesapja az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ami neki adott igazat. egyenlo6

Az agydaganat miatt félig lebénult hétéves Levente nyolc alkalommal vett részt, minden gond nélkül, a naphegyi Oxygen Wellness játszóházi foglalkozásán. A kilencedik alkalommal már megváltozott házirend fogadta Fábian Andrást és fiát az öltözőben, ami azt tartalmazta, hogy speciális figyelmet igénylő gyermeket nem áll módukban fogadni. A cég nem indokolta, hogy miért történt a szabály változtatás.

Fábián András ezután az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ami megállapította, hogy cég megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, hogy fogyatékosságával és egészségi állapotával összefüggésben nem engedte, hogy igénybe vegye a játszóházat. A jogsértés megszüntetésére kötelezi a céget és felszólítja, hogy módosítsa 30 napon belül házirendjét a Wellness, hogy minden gyermek egyformán hozzáférjen a szolgáltatásaihoz. Az egyéni mérlegelés rendjét külön szabályzatban dolgozza ki.

Az Oxygen Wellness azzal védekezett, hogy ők alternatív napközbeni ellátást biztosító intézmény, amit a törvény szerint nem kapcsolódik gyermekjóléti, gyermekvédelmi tevékenység. Ezt az érvelést a Hatóság nem fogadta el. Levente képes önálló játékra, ezt be is bizonyította nyolc alkalommal és édesapja mindig az intézményen belül volt.