Gyilkolt volna a taxiban elfogott ember

bűnügy

Mindenkivel végzett volna a taxiban elfogott ember, állítja a Magyar Nemzet, bár jobban nem fejti ki, ki az a mindenki. A férfi, akit a Ferenciek terén elfogtak a titokzatos lövöldözés közben, több embert is meg akart ölni. Ezt Hajdu János, a TEK főigazgatója mondta el az ATV-nek.

A rendőrség csalás miatt körözte a férfit, a TEK-nek pedig azért kellett segítenie, mert az elfogott fenyegette a barátnőjét, hogy magával, a nővel és több másik emberrel is végezni fog. A videót itt lehet megnézni. Bármilyen fegyveres bűncselekményhez egyébként már csak a TEK mehet ki, a rendőrség nem elég.

Budapest, 2013. szeptember 13. K. A., a központ kiképzője, H. J., a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója és Peter Aerts, háromszoros K1 világbajnok (b-j) a TEK felkészítő edzése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten 2013. szeptember 13-án. MTI Fotó: Marjai János

Hajdu szerint végül kiderült, hogy a férfinél nem volt fegyver, és az egyik TEK-es munkatárs véletlenül belenyúlt az elsütőbillentyűbe, miközben tette el a fegyverét. Így lőtte meg a mellette ülő technikus munkatársat. A hibázó TEK-est „jó harcosnak”, és az egyik legjobb lövésznek nevezte.

Kapcsolódó cikkek