Megásatják a foglyokkal a sírjukat, a nőket megerőszakolják és eltüntetik

külföld

Újabb brutális részleteket tárt fel az Amnesty International (AI) az észak-koreai gulágról. Most először beszélt a szervezetnek a legnagyobb börtönláger, a 16-os tábor egyik volt biztonsági tisztje a tapasztalatairól.

Újonnan épített vagy még épülő lakókörletek a 16-os táborban

Elmondása szerint a bebörtönzötteket arra kényszerítik, hogy megássák saját sírjukat. Miután ez megtörtént, a nyakukra mért kalapácsütéssel végeznek velük. De az is előfordul, hogy az őrök egyszerűen megfojtják őket, vagy botokkal agyonverik.

A nőket megerőszakolják, tömegével kényszerítik őket rá, hogy az őrszemélyzettel közösüljenek. Egy-egy ilyen este után a megerőszakolt nőket "eltüntetik", vagyis titokban kivégzik, nehogy kitudódjon az erőszakolás.

Ezen a 2011-ben készült felvételen, a jobb felső sarokban már látszanak az új lakókörletek alapjai.

A legtöbb fogoly egyébként semmilyen bűnt nem követett el, csak rokona valakinek, akit politikai bűncselekménnyel vádolnak. Ők a totális elnyomás és a kollektív bűnösség elvének áldozatai.

Az AI új műholdképeket is közölt a két legnagyobb táborról, a 15-ösről és a 16-osról. Ez utóbbi 560 négyzetkilométer kiterjedésű, nagyobb Budapestnél. Itt a becslések szerint húszezer embert tartanak fogva.

És a műholdas felvételek alapján éppen bővítik is. A felvételeken újonan épült és még épülő lakókörletek is látszanak. De nemcsak lakókörleteket, hanem gyárakat is építenek, mert a lágerek munkatáborok is egyben.

A rabokat munkára kényszerítik. Termelnek rizst, tenyésztenek halat, fát vágnak és gyárban dolgoznak, amíg élni hagyják őket.

A másik nagy táborban, a 15-ösben viszont ellentétes a folyamat. A 370 négyzetkilométeres táborban, ahol 2011-ben a becslések szerint ötvenezer embert tartottak fogva, 2011 óta 39 lakókörletet leromboltak, és csak hat újat építettek. Azaz, valószínűleg itt némileg csökkent a fogva tartottak száma. (Via Amnesty International, a teljes tanulmányt itt olvashatja.)