Egy volt Mol-alkalmazott nekiment Hernádi Zsoltnak

jog

A vádat egy korábbi Mol alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő. Az MTI szerint a magánszemély azért döntött a különleges, úgynevezett pótmagánvádas eljárás mellett, hogy a Legfőbb Ügyészségre beadott feljelentését az ügyészség elutasította.

A pótmagánvádló állítása szerint a Mol részvényei értékének jelentős csökkenését az okozta, hogy a Mol tisztességtelen és törvénytelen módon jutott hozzá a horvát INA irányítási jogához. Az ügyet a Fővárosi Törvényszék tárgyalja.

A Mol azt közölte, hogy a Mol nem szereplője az eljárásnak. Szerintük az ügy előzménye, hogy a Legfőbb Ügyészség 2012 januárjában az ügyben folytatott nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Azt is fontosnak tartják megemlíteni, hogy a Fővárosi Törvényszék a horvát bíróság által kiadott Európai Elfogatóparancs végrehajtását jogerős határozatban 2013. október 7-én megtagadta.