Közös megegyezéssel távozik a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója

vidék

A Népszabadság írta meg azt a remek, általunk is szemlézett történetet, hogy mekkora üzlet használatba venni a Kiskunsági Nemzeti Park védett területeit. Nem a nemzeti parknak, mert annak nem igazán jó, hanem annak, aki az ilyen földek után uniós támogatáshoz juthat akkor is, ha nem kezd vele semmit. Nem csoda, ha politika-közeli cégek mozdulnak rá a lehetőségre. És ez még a jobbik eset, mert a földhaszonbérletek még rosszat is tehetnek a védett gyepnek.

A földügyek miatt a Népszabadság szerint annyira megromlott a nemzeti park igazgatójának és az agrártárcának a viszonya, hogy Boros Emil elveszítette a minisztérium bizalmát. Az igazgató le is mondott.

A Népszabadság cikkében nem szólalt meg Boros Emil, de délután kiadott egy közleményt. Ezt most szó szerint közölnénk:

"A Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója közös megegyezéssel távozik

A Népszabadság című napilap állításával ellentétben a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatói posztjáról nem „feloldhatatlan szakmai nézetkülönbség” miatt, hanem a földügyektől független okokból, közös megegyezéssel távozom. Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja tudományos munkatársaként folytatom tovább munkásságomat. A jövőt tekintve Fazekas Sándor miniszter úrral egyetértésben kifogástalan szakmai kapcsolatom megmarad a tárcával és a nemzeti parkkal.

Dr. Boros Emil
igazgató"

Kapcsolódó cikkek