A Veszprém megyei kormánypárti képviselőt Horváth Zsoltot jogerősen is megrovásban részesítette a bíróság, amiért 2005 és 2007 között a megfelelő végzettség nélkül jogtanácsosi tevékenységet végzett.
Az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, de némileg pontosította a másodfokon eljáró törvényszéki bíró, idézzük, mert szép:
A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság jogminősítése pontos volt, ugyanakkor a jogszabályi helyeket a törvényszék pontosította és mellőzte a szövegből azt a megállapítást, miszerint Horváth Zsolt cselekedete a társadalomra nézve hasznos volt.
Honlapján nagy betűkkel ez áll:
Két dologról ismerszik meg az ember, lesznek olyanok, akikre azért emlékezünk majd, mert mondtak valamit, és lesznek olyanok, akikre azért, mert tettek valamit. Igyekezz, hogy te ez utóbbiak közé tartozz!!! (Seneca)