Bréking: Kern András újra mozifilmet rendez (és főszerepel)

FILM

Majdnem névrokonom a Miniszter félrelép alig 16 éves sikerét meglovagolva újabb közönségfilmmel örvendezteti meg méretes rajongótáborát. A film címe az lesz, hogy Gondolj rám, és minek tagadni, eddig elérte a célját. Nem véletlen, hogy a filmalap 200 millió forintot adott a filmre. A forgatókönyvet Vámos Miklóssal közösen írta, és a redező-forgatókönyvíró mellett a fiatal tehetség Eszenyi Enikő is feltűnik majd a vásznon.

"A mai, pesti történet főszereplője egy jól menő sebészorvos, aki miután megtudja, hogy halálos beteg, úgy dönt, hogy szeretteit „emberbarátságból” megkíméli attól, hogy halála után sirassák, gyászolják és szomorkodjanak miatta, ezért hátralévő idejét annak szenteli, hogy mindenkivel rendesen megutáltatja magát. Bizarr ötlet, de véghezviszi, mígnem története váratlan fordulatot vesz…" - állítja a közlemény.