Törvénytelen lehet a Horváth András elleni büntetőeljárás

bűnügy

Négy szervezet (Társaság a Szabadságjogokért, Transparency International, K-monitor, Átlátszó) azt írta, hogy láthatóan nagyobb vehemenciával nyomoz a rendőrség a NAV-ot súlyos korrupciós vádakkal illető Horváth András ellen tett feljelentés miatt, mint az egykori adóellenőr által tett közérdekű bejelentés ügyében.

A volt revizort a NAV azért jelentette fel személyes adatokkal való visszaélés miatt, mert állítólag jogsértő módon kutakodott az adóhatóság nyilvántartásában, és így több adótitkot tartalmazó adatot, iratot szerzett meg. Horváth András ezekre az adatokra és iratokra alapozta az áfacsalásról szóló korrupciós bejelentését.

Horváth András

A rendőrség tegnap ezeket az iratokat is lefoglalta Horváth Andrástól, ami a jogvédők szerint két szempontból is súlyos problémákat vet fel:

  1. A személyes adatokkal való visszaélés csak akkor számít bűncselekménynek, ha azt haszonszerzés céljából vagy jelentős érdeksérelmet okozva követték el. Horváth András esetében a haszonszerzési kizárható, hiszen ő közérdekű bejelentést tett, amiből eddig az egyedüli haszna az volt, hogy a NAV kétszer is feljelentette. Jelentős érdeksérelmet pedig legfeljebb a feljelentésében szereplő áfacsalóknak okozhatott azzal, hogy a hatóságok előtt leleplezte a tetteiket.
  2. Ha ez nem elég: a jogvédők a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény 21. § (5) bekezdésére hivatkozik, ami szerint „bejelentővel szemben a bejelentés tartalma alapján titoksértés miatt joghátrányt nem lehet alkalmazni, kivéve, ha a bejelentés rosszhiszemű volt”. Ha a lefoglalást az indokolta, hogy Horváth András adótitkokkal élt vissza, akkor a szabály szerint nem lehetne továbbfolytatni a nyomozást, sőt, a lefoglalásra sem kerülhetett volna sor. (A tisztességes eljárás védelméről szóló, hatályban lévő törvény a közérdekű bejelentők védelmét szolgálja, de nem alkalmazzák.)

Amíg nem bizonyosodik be, hogy Horváth András valótlanságot állított a NAV-ról és az áfacsalásról, megilleti a közérdekű bejelentőknek járó védelem, azaz joga van ahhoz, hogy ne ellene nyomozzanak, hanem az ő bejelentését vizsgálják ki – írják a jogvédők, és felszólítják a rendőrséget: vizsgálja meg, hogy nem sérti-e a tisztességes eljárás védelméről szóló törvényt a személyes adattal visszaélés miatt indított nyomozás.

A rendőrségnél egyébként most valószínűleg a 444 címe és telefonszámai is ott vannak.