A Nemzetközi Űrállomás hűtőrendszere döglött be tíz napja, ezt szerelte meg az 53 éves Rick Mastracchio és a 44 éves Michael Hopkins. A két amerikai űrhajós 5 és fél órán keresztül dolgozott az ügyön.
Munkájukat a Föld nevű bolygón állomásozó főnökeik megdicsérték, kiemelve, hogy "kiváló és igen gyors szerelés volt". A két asztronauta leszerelte a meghibásodott ammóniapumpa négy csővezetékét és elektromos kábeleit. Remekül haladtak, ezért engedélyt kaptak a pumpa leszereléséhez is, így a harmadik, karácsony napjára tervezett űrsétára már nem lesz szükség. Várhatóan már hétfőn felszerelik az új pumpát.
A szerelési műveleteket az ISS 15 méter hosszú robotkarja segítségével végezték, segítségükre volt Vakata Koicsi japán űrhajós. Mastracchiónak ez a hetedik, Hopkinsnak az első űrsétája volt a mai. A pumpacsere komoly szerelésnek számít a világűrben, legutóbb 2010-ben vállalkoztak hasonlóra. Maga az ammóniapumpa 353 kilogramm súlyú, mérete egy kétajtós hűtőszekrénnyel azonos. (MTI)