Vasárnap újabb kormányellenes tüntetést tartanak Bangkokban, több tízezer résztvevővel. A legnagyobb thaiföldi ellenzéki párt szombaton bejelentette, hogy bojkottálja a korábbi százezres demonstrációk nyomására kiírt előre hozott választásokat.
Bangkokban a tüntetők csoportjai több helyen megbénították a forgalmat, ezren pedig Jinglak Sinavatra miniszterelnökasszony külvárosi otthonához mentek, ahol rohamrendőrökkel néznek szembe.
A kormányfő a tüntetés idején Bangkoktól több száz kilométerre, Thaiföld északi részén tartózkodott.
A Jinglak azonnali lemondását és egy nem választott, "népi tanács" nevű testület hatalomra emelését követelő tüntetők szimbolikus lépésként elfoglaltak egy olyan kereszteződést is Bangkok központjában, amelyet 2010-ben a mostani kormánypárt hívei szálltak meg, hogy kikényszerítsék az akkor hatalmon lévő, de 2011-ben ellenzékbe szorult Demokrata Párt távozását.
A demokrata párti Szuthep Thaugszuban, a tüntetések vezetője azt mondta:
"Ma lezárjuk Bangkokot egy fél napra. Ha Jinglak nem mond le, a következő alkalommal egy napra, ha azután sem, egy egész hónapra fogjuk megbénítani a várost."
A thai tüntetésekről korábban itt írtunk. (MTI, képek: Athit Perawongmetha, Reuters)