Nem tartott sokáig, hogy a váratlanul, amnesztiával szabaduló Pussy Riot-tagok nekimenjenek Putyin rendszerének.
Nadezsda Tolokonyikova szerint szabadon engedésük csak az orosz kormány szépészeti beavatkozása, hiszen hamarosan úgyis szabadultak volna. Tolokonyikova beszélt arról is, hogy folytatni fogják a kormányellenes akcióikat, és hogy a büntetés-végrehajtási rendszer megreformálása most a legfontosabb dolguk. Szerinte ez az egész első lépés a társadalom megváltoztatásához, ezért a börtönökben élők helyzetével foglalkozó emberi jogi csoportot fognak alakítani.
A héten nem csak a két zenekartagot engedték szabadon, egy nagyobb amnesztiahullám keretében közel húszezer ember jöhetett ki a börtönből korábban. Az amnesztia kiosztása során előnyben részesítették az anyákat, és mivel mindkét tagnak van gyereke, ezért kerülhetett rájuk is sor.
Tolokonyikova a Szocsiban megrendezendő téli olimpia bojkottjára is felszólította a nyugati kormányokat. Szerinte Oroszországban totalitárius államgépezet működik, és a nyugati országoknak az oroszoktól kapott olaj és gáz ellenére is részt kell venniük a bojkottban.
(via BBC)