Több ezer közmunkás szervezi majd a kultúrát

KULTÚRA
  • Szükség van Magyarországon négyezer kulturális közösségszervezőre?
  • Mint a falat kenyérre.
  • Közmunkások lesznek, hamarosan munkába állnak.
  • És még tanfolyamot is végeznek majd, uniós pénzből.
  • Kár, hogy szinte teljesen értelmetlen képzést kapnak, amivel a munakerőpiacon nem tudnak majd elhelyezkedni.

Essünk túl azonnal a nehezén, beleírom ebbe a bekezdésbe az összes olyan szót, ami rettenetesen hangzik:

Kulturális közösségszervezés alapjai. Erre indít képzést a Nemzeti Munkaügyi Hivatal a munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő, uniós pénzeket használó TÁMOP-keretből, annak is az Újra tanulok programjából.

A 40-50 órás tanfolyamok januártól indulnak, elég sok ember el fogja végezni. Majdnem 4000.

Hogy mire lesz jó? Szerencsére pont nemrég indult a kormányzat legújabb munkahelyteremtő akciója, a kulturális közfoglalkoztatási program. Ebben majdnem 4000 közmunkást alkalmaznak majd.

Kulturális közmunkások eddig is akadtak: a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban vagy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál kaptak munkát, igen, digitalizáltak és archiváltak.

Ez a 4000 ember mit fog most csinálni?

"A közfoglalkoztatottak a helyi igényeknek megfelelően változatos munkákat végeznek, feladataik közé tartozhat például kiadványok gondozása, közgyűjtemények, faluházak programszervezése, adatbázis-építés vagy archiválás is" - mondták az illetékesek.

De ennél is szebben hangzik, hogy "a Kulturális közfoglalkoztatási program túlmutat a kulturális és közművelődési szakma keretein, hiszen általa a magyar társadalom egészét érintő kihívásokra – mint a közösségek atomizálódása, a munkaerő kiáramlása, kulturális szegénység – születnek a helyi közösségek igényeit szem előtt tartó megoldások".

Ez is négyezer munkahely

A teljes program 2,5 milliárdos, a magyarországi települések harmadát érinti. Arra mindenképpen jó lesz, hogy a statisztikákban felnyomja a foglalkoztatottak számát. Az asszisztenseket fél évig, a közösségi munkásokat és közösségi koordinátorokat öt hónapig foglalkoztatják majd. Jövő év áprilisáig tart. Utána kellene megtalálniuk a helyüket a munkaerőpiacon.

A programot bemutató sajtótájékoztatón említették meg, hogy "az új projekt csaknem mindegyik résztvevője képzésben is részesül, ami nagyban hozzájárulhat az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésükhöz". És persze megemlítették azt is, hogy 230 ezerrel több álláshely van Magyarországon, mint 2010-ben.

Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója azt mondta, hogy a résztvevőknek legalább érettségivel kell rendelkezniük, de diplomás kulturális közfoglalkoztatottakra is számítanak; a jelentkezők a munkát megelőzően 40 órás képzésben részesülnek majd. Ezen a kéthetes tanfolyamon kötelező a részvétel.

Egy semmire sem használható tanfolyam

Erre lett most meghirdetve uniós pénzből a tanfolyam. Még éppen időben, vagy már azon is túl, mert elvileg már decembertől dolgoznak a kulturális közmunkások, az uniós pénzből finanszírozott képzésük feltételeit azonban csak most egyengetik.

Az kicsi apróság, hogy miközben a kulturális közfoglalkoztatási programban résztvevőknél minimális feltétel az érettségi, a TÁMOP-os pályázatban azt írják, hogy az „Újra tanulok!” megnevezésű kiemelt projekt "közvetlenül azoknak a felnőtteknek kíván segítséget nyújtani, akik alacsony iskolai végzettségűek, illetve szakképzetlenek, akik  elavult szakképzettséggel rendelkeznek, akik elbocsátással veszélyeztetett munkavállalók, valamint a hátrányos helyzetben lévő társadalmi rétegek pl. a fogyatékkal élők, nők és romák".

A képzéssel egy szakértő szerint nagyobb probléma is van. Látszik, hogy szinte kizárólag egy cél volt: a foglalkoztatottság növelése. Így az sem számít, hogy olyan tanfolyamot hirdettek, aminek a résztvevő a papírral nagyjából semmit sem tudnak majd kezdeni a valódi munkaerőpiacon, ha véget ér a közfoglalkoztatási akció.

Azért nem jó semmire, mert még egy OKJ-s végzettséget sem ad. Gyakorlatilag a közművelődési szakemberképzés egyik moduljáról van szó, ami önmagában semmit sem ér. 

A szakértő szerint ilyen képzés külön eddig nem volt, erre a projektre akkreditálták. "Magam is közművelődési területen dolgozom, illetve közösségszervező konferenciákra járok, nem nagyon értettem, hogy mi a csuda ez, tekintve, hogy a közösségszervező nem egy szakma, hanem inkább egy szemlélet, ami a szociális, kulturális szférában kezd elterjedni".

Ahogy írta, elismeri a közösségszervezés, közösségfejlesztés módszerét, közművelődési szakemberként ő is tanulta. Örvendetes, ha minél többen megismerik a közösségszervezés alapelveit.

Csak ne közpénzből tegyék, és ne úgy, hogy azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ezzel bármire is mennek majd a munkaerő-piacon. Mert erről sajnos szó nincs. Ennyi pénzből, ha nem is 4000 embernek, de mondjuk 1500-2000 embernek hasznos, a munkaerő-piacon is értékes szakmát lehetne a kezébe adni.

"Átnéztem az Újra tanulok programban megjelent képzéseket, és jellemzően a munkaerő-piacon használható, viszonylag értelmes OKJ-s, vagy akkreditált programokon vehetnek részt a közfoglalkoztatottak. Azért sem értettem, mert a kultúra, közművelődés szakmacsoportban is vannak olyan szakmai képzések, amelyek elvégzése akár még szakmát is adhatna a közfoglalkoztatottak kezébe (pl. hangtechnikus, mozgókép-technikus, kiadványszerkesztő, stb.). Persze ezek hosszabb, nyilván drágább képzések, de legalább van értelme".

Végül, csak hogy el nem felejtsük, mi is a célja az uniós pénzekből működtett TÁMOP Újra tanulok programjának, és mi valósul meg ebből a 4000 kulturális közösségszervező képzésével:

  • A résztvevők egyéni helyzetüknek, tudásszintjüknek és a munkaerőpiac igényeinek megfelelő, versenyképes tudást, ismeretet sajátíthatnak el.
  • A program a képzettségi szint emelésével erősíti Magyarország versenyképességét, és a munkavállalók nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni akár a magyar, akár a külföldi munkaerőpiacon.
  • A hiányszakmákban történő képzéssel emelkedik a munkáltatók szakképzett munkaerővel történő ellátása, ami hozzájárul a foglalkoztatók versenyképességének növekedéséhez, kedvezőbb anyagi, szakmai előmeneteli lehetőséget biztosít a képzésben résztvevők számára.