A kormány ellen tüntetők erőszakkal próbáltak bejutni annak a stadionnak a területére, ahol az előre hozott választások jelöltjeinek regisztrációja folyik.
Az első hírek szerint az összecsapások során csupán egy tüntető szenvedett könnyebb sérüléseket, a regisztrációs procedúrát pedig nem sikerült megzavarniuk a tüntetőknek. Csütörtök reggel gyülekeztek a stadionban a február 2-ra hirdetett választásokon indulni kívánó pártok képviselői, sorshúzással döntve el, hogy milyen sorrendben szerepeljenek majd a szavazócédulákon.
A tüntetők viszont eleve elutasítják a választások megrendezését, ehelyett azt szeretnék, ha a király maga nevezne ki egy népi bizottságot, azaz egy választás nélkül felálló ideiglenes kormányt. Ez utóbbi indítványt a kormányfő elvetette, mert szerinte az alkotmányellenes és nem demokratikus. Az ellenzék szerint azonban csak így lehet megakadályozni, hogy a 2006-ban megdöntött Thakszin Sinavatra kormányfő hívei újabb választási győzelmet arassanak.
Jelenleg Jinglak Sinavatra, Thakszin húga tölti be a miniszterelnöki posztot.
A Szuthep Thaugszuban vezette Demokrata Párt hívei hónapok óta követelik az általuk korruptnak tartott kormány távozását, azt állítva, hogy a demokratikusan megválasztott vezetés valójában Jinglak bátyja, a 2006-ban a hadsereg által eltávolított, majd a börtön elől külföldre menekült korábbi kormányfő, Thakszin Sinavatra irányítása alatt áll.
Novemberben a tüntetők több kormányépületet is elfoglaltak, hogy megbénítsák a kabinet munkáját. A tüntetések miatt korábban Jinglak Sinavatra előre hozott választások kiírására kényszerült. Ugyanakkor a kormánypártnál országszerte jóval kevésbé népszerű, de Bangkokban - főleg a középrétegek körében - nagy támogatást maga mögött tudó Demokrata Párt bejelentette, hogy bojkottálja a február 2-ra meghirdetett voksolást, újabb lendületet adva a korábban kifulladóban lévő demonstrációknak.