Így kell átadni valami bármit

POLITIKA

Még csak a bemelegítésnél járunk a kampányban, de itt van néhány jótanács, hogyan kell átadni valamit egy sikerre éhező képviselőjelöltnek.

Bodó Sándor, Hajdú-Bihar megyei fideszes képviselő, egyben képviselőjelölt. Kisujjában van a szakma, végigcsinált már egy sikeres kampányt. A feladat a következő volt: adjon hírt egy felújításról. Tökéletesen megoldotta, külön dicséret, hogy kommentelte is a képet.

Megújultak a vasúti átjárók. A munkálatok rövid ideig okoztak némi kellemetlenséget, de az eredmény ezt feledteti velünk. Forrás: Bodó Facebook-oldala

Tállai András, államtitkár, borsodi fideszes képviselő, szintén jelölt. A feladata a következő volt: a szép, kerek, 775 évfordulóját ünneplő Mezőnyárádon járt. Átadott egy kopjafát is, de kellett még valami. És lett. Sajnos kommentelni elfelejtette, de készült kép belülről is.

Forrás: Tállai Facebook-oldala

Hatvan polgármestere a legnagyobb bajnoka az átadásoknak.

Ő volt az, aki bő egy éven belül háromszor is avatási ünnepséget tartott a helyi focicsapat öltözőjében. Mindegyik jól sikerült, és bár értekeljük az ismétléses poént, ő is érezhette, hogy új helyszínt kell keresni.

Talált. Néhány útfelújításon kívül kettőt is, egy óvodai vizesblokkot és még valamit. Különön dicséret azért, hogy egy egész album készült a helyszínen, és nehezen tudtam eldönteni, melyiket emeljem ki, bár jó lett volna megtudni, ki kicsoda a képen. A polgármesteren kék nyakkendő van.

Talán elsőre nem látszik, de ez az Óhatvani temető felújított ravatalozójának átadása. Kép: Szabó Zsolt Facebook-oldala

Lehet készíteni unalmas képeket egy átadóról, és lehet olyanokat is, amik beleégnek a szavazók agyába.

Tarnai Richárd (szemüveges, középen) kormánymegbízott érzi ezt, egy befejezett, munkahelyteremtő műszaki beruházást tekintettek meg Hernádon a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárral.

atadastarnai

Mi van akkor, ha csak egy olló van, de hárman is szeretnének átadni. Mi lenne? Megoldás!

Hoppál Péter Fidesz-szóvivő a megújult Pepitát adja át társaival. Fotó: Hoppál Facebookja

Olyan is van, hogy felújítanak 600 millióért egy fiatalkorúak börtönét, és kicsit túlizgulják, ha jön egy helyettes államtitkár átadni.

A szalagot máshol hoszteszek vagy gyerekek tartják, utóbbiakból Tökölön pont lett volna elég. Az olló pihenőhelye, a díszpárna szép, a szalagot pedig végül egy leleményes, nem hivalkodó módszerrel sikerült kifeszíteni.

Forrás: Tarnai Richárd kormánymegbízott Facebookja, de a képről ő szerényen lemaradt, Tóth belügyi helyettes államtitkár vágott csak. Lehet, nem volt elég díszpárna.

A szervezőknek mondjuk elég sokmindenre oda kell figyelni. Érdemes például jól láthatóan megkülönönböztetni az átadókat, a velük érkezőket és az érdeklődöket egymástól.

Egy dobogó arra is jó, hogy a nagy tömegben hátul is lássák, ki ad át. Amíg az IKEA-ban nem lehet kapni könnyen szét- és összeszerelhető pódiumokat, addig ajánljuk ezt a megoldást Gilvánfalváról, ahol Tiffán Zsolt átadott a közfoglalkoztatottak által saját maguknak épített nyolc családi házat.

Tiffán Zsolt Facebook-oldaláról.

Játszóteret átadni mindig hálás, bár az alap, hogy rendeljünk ki oda sok gyereket. Persze ha tartunk az érzékenykedő szülőktől, attól még mehet a dili.

Simóka György Kevermes fejlődik facebookos albumából.

Ha valami még nincs kész, azt is meg lehet ünnepelni, ha elkezdik, hogy egyszer meglegyen, és át lehessen adni.

Ez kicsit több logisztikát igényel, mert egy kis luk köré gyűlnek sokan. Itt tényleg aranyat ér a rutin, például ha levesszük a munkaterületen kötelező sisasokat egy rövid pillanatra, hogy minden odahajolhasson. A sisak előnye: látszik, hogy itt bizony munka folyik.  A hátránya: nem látszik, hogy ki malterozik.

Budai Gyula Szekszárdon alapkövet rak le.

Van ám erre is nagyszerű megoldás. Fazekas Sándor agrárminiszter mutatta be, igazi profi módszer egy hatkezes alapkőletételhez.

Fazekas és társai

Azt persze tudtuk, hogy a miniszter igazi nagypályás, ha átadásról van szó. Íme, akár egy villanyszekrényt is megszalagoz és átvág, ha a tanyák villamosításáról van szó.

Kép: kormany.hu

Egy ügyes megoldás, ha csak egy utcasarkot adunk át, akkor is tereljük magunk mögé az érdeklődőket.

Hoffmann Tamás újbudai polgármester jelentős érdeklődés mellett adta át a Nedvecár utca felújított szakaszát. Hoffmann Tamás Facebook-oldala

Szászfalvi László erős versenyző. Elkövetett egy bődületes bakit, de aztán olyat javított rajta, hogy ihaj.

Önök szerint itt például mit adott át a szembefény miatt alig felismerhető politikus (jobbszélen)? A frissen festett parkolóhelyet? A napsütést?

Új ügyeleti autó érkezésének örülnek hárman Csurgón, köztük Szászfalvi László. Forrás: Újabb közös siker album

Nade ami március 15-én történt, arra nincsenek szavak. Akkor volt az óriási hóesés, de ha le van kötve egy program, akkor nem illik cserben hagyni a szavazókat. Kint tombol a vihar, de a felavatására váró Petőfi-szobrot behozni nem lehet, mert az oda van rögzítve.

"Az időjárásra tekintettel a szobrot digitálisan-kivetítőn leplezték le, majd megkoszorúzták." Innen.

És még egy klasszikus hiba. Ne hagyjuk, hogy konyhaátadáson leöltözzenek minket, követeljük meg a többi résztvevőtől is a szürke, de legalábbis nem feltünő öltönyt.

Földesi Gyula fővárosi képviselőjelölt, sajnos ki kell írnunk, hogy balra. Forrás: Facebook

Végül a különdíjas, minden idők legnagyobb átadási képe. Kár bármit magyarázni rajta.

Csatorna-átadás a Darusziget utcában. Aki átad: Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.