Újabb haláleset Kim Dzsongun szűk családjában

külföld

Infarktust kaphatott, vagy talán öngyilkos lett Kim Kjonghuj, Kim Dzsongil nővére, Kim Dzsongun nagynénje, akinek a férjét december közepén végeztette ki a fiatal észak-koreai diktátor. A Csoszon Ilbo című dél-koreai lap értesüléseit más források egyelőre nem erősítették meg.

Mi több, még a lap forrásai is bizonytalanok a hír hitelességében.

Kim Kjonghuj férjét, Dzsang Szongteket decemberben végezték ki. Egy kínai kormánylap szerint kutyák elé vetették, de ezt sem erősítette meg senki. A kínai kormánylap pedig nem tekinthető elfogulatlan forrásnak, tekintettel arra, hogy Kína első számú észak-koreai kapcsolata a kivégzett Dzsang volt.

Dzsang kivégzésekor még az a hír járta, hogy neje már csak a szoros családi kötelék miatt is megúszhatja, vagy legalábbis túlélheti a belviszályt. Erre utalt az is, hogy amikor decemberben meghalt az észak-koreai kommunsta párt Központi Bizottságának egyik ismertebb tagja, a nagynénit is beválasztották a temetési bizottságba. Márpedig, aki valakinek a temetésén ott lehet, maga is fontos ember mindaddig, míg utólag ki nem retusálják a fotókról.

Az viszont már intő jel volt, hogy férje kivégzése után testvére, Kim Dzsongil halálának második évfordulójára már nem ment el. Ez találgatásokra adott okot. (MTI)