Szabó József, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja nyilatkozta az erdélyi Krónikának:
Miután a rendszer működőképessé válik, életjáradékot kapnak, halálukig a nevükön marad és használhatják is a földeket azon gazdák, akik a magyar államnak szeretnék eladni területeiket.
Tehát a magyar állam földet vásárolna Romániában január elsején lejáró moratórum után. A Külügyminisztérium szóvivője azonban tagadta ezt, Zákonyi Botond bukaresit nagykövet még azt is tagadta, hogy interjú készült volna a témában, írja a Népszabadság. A lap megkereste a mezőgazdasági attasét, aki nem kommentálta a cikket és feletteséhez irányította az újságírót, amikor nagykövet újra tagadta, hogy ilyen interjú készült volna. Zákonyi szerint egy konferencián, zártkörben ötletként merült fel a földvásárlás, de kormányprogram erre nincsen. A Krónika-interjút készítő Szucher Ervin szerint volt interjú, a Népszabadságnak le is játszotta a felvétel egy részletét.
Egy állítólagos befolyásos erdélyi politikus a Népszabadságnak azt mondta, hogy folyamatosan zajlanak egyeztetések a magyarországi és erdélyi politikusok között a földvásárlásról, de erről nem lehet beszélni. Romániában egy hektár termőföld ára kétezer euró körül mozog.