„Az előkelőség pedig nem rangot jelentett nála, hanem lelki tartást”

évforduló

A Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal Polgármesteri kabinetjének közleménye:

Tisztelt Szerkesztőség! Kedves Kollégák!

Wass Albert íróra emlékeztek születésnapjának évfordulóján a Nagy Imre Általános Művelődési Központban január 8-án. Wass Albert életéről Takaró Mihály irodalomtörténész beszélt, majd Simó József előadóművész közreműködésével az Ismerős Arcok zenekar adott koncertet.

Az Úttalan utakon című zenés történelmi, irodalmi műsorra több százan voltak kíváncsiak.

Takaró Mihály egyebek között azt említette meg Wass Albertről, hogy

élete során kevés alkalommal érezhette magát a magyar nemzet teljes jogú tagjának.

A trianoni békeszerződés után határon túli magyarként élt, Erdély egy részének Magyarországhoz való visszacsatolása után pedig „visszatért magyarként” határozta meg magát. A II. világháború után Németországba távozott, ahol „hontalan menekültként” tartották nyilván. Ezt követően utazott az Egyesült Államokba, ahol

„emigránsként” aposztrofálták.

Szívében ugyanakkor mindig magyar volt, a magyar haza iránt érzett elkötelezettséget. Halála után, 2010-ben vált lehetségessé, hogy szerte a világban élő minden magyar a magyar nemzet teljes jogú tagja legyen, miután a Parlament elfogadta a honosításról szóló törvényt.

Simó József előadóművész közreműködésével az Ismerős Arcok zenekar adott koncertet. A zenés történelmi, irodalmi műsorban

felelevenítették Wass Albert életpályájának fontosabb állomásait, irodalmi munkásságának üzeneteit.

A legfontosabb alighanem az, amelyet

maga az író hangsúlyozott ismételten: „Ismerjétek meg az igazságot!”

Simó József az előadás után érdeklődésünkre közölte:

jó érzéssel töltötte el, hogy nagy számban és lelkesen fogadták a műsorukat.

Az országban és a határokon túl is többször bemutatták előadásukat, amelyet sehol nem kísért tiltakozás, a közönség mindenhol szívesen látta őket. Tervezik, hogy hamarosan a Délvidéken és Kárpátalján is fellépnek.

Wass Albert küldetése az igazság keresése volt, „az előkelőség pedig nem rangot jelentett nála, hanem lelki tartást”.