Gurmai Zita alaposan pofára esett ezzel a gyed extrával (Videóval)

Tbg
politika
i)

Szívesen aláírom elsőként

- ezzel a címmel érkezett vasárnap délután az MSZP-től egy sajtóközlemény, ami aztán így folytatódott:

A Fidesz kampányt akar építeni egy félremondásomra.

Gurmai Zita írta a kisiskolás megfogalmazású levelet, amelyben elég zavarosan arról győzköd minket, választókat, hogy kiáll a gyed extra mellett.

Előzmény: Gurmai Zita a gyed extra eltörlését vetette fel a minap, illetve "mondta félre" az ATV reggeli műsorában január 10-én. A videón 12:30-től találja az ominózus részt, vagy pedig itt nézheti meg a részletet:

Gurmai kerek perec kijelenti, hogy eltörölné, bár közben - ahogy mostani közleményében is fogalmaz - a kismamák elbocsátásának lehetőségeit szigorítaná a munka törvénykönyvének módosításával.

Gurmai egyébként nemcsak brüsszeli képviselő, de az MSZP női tagozatának elnöke is, és ahogy az ATV műsorában még magabiztosan fogalmaz: majd ő kifejti, mit gondol az MSZP erről az egész kérdésről.

A Fidesz valóságtól elrugaszkodott kampánygyára nem sokkal az eset után egy országos aláírásgyűjtést indított az ügyben. Azóta Gurmai sem törölnék el a gyed extrát.

Cikkünk egy ideig folymatosan frissült, de már nem frissül, ígérem.

 

 

Kapcsolódó cikkek