Mi tegyünk, ha a szomszédunkban döglik meg egy bálna?

Hát ez a súlyos probléma sem nagyon érinti ugyan Magyarországot, de hátha érdekel valakit.

A Wire a partra vetődött bálnatetemek eltüntetéséről közöl összeállítást a Scottish Marine Animal Strandings Scheme Facebook-oldalának alapján. Legutóbb szombaton, Skóciában, Edinburgh mellett sodródott partra egy 13,8 méter hosszú ámbrás cet; a kíváncsiskodók négy napon át bámulhatták és szagolhatták az ide-oda sodródó tetemet, csak azután szállították el egy közeli szeméttelepre, ahol tengerbiológusok fölboncolták. (A fenti képen az állatot szállító nyergesvontató.)

A Wire emlékezetes bálnatetem-eltüntetéseket idéz: például a híres, 1970-es, oregoni bálnarobbantást, amikor egy egész partszakaszt sikerült beborítani bálnatestrészekkel és zsigerekkel.

Másutt kísérleteztek volna bálnahulla-égetéssel, de kiderült, hogy a test túl nagy, képtelenség elég hőt előállítani ahhoz, hogy rendesen elégjen. (Zárt égéstérbe meg nem fér be.)

Természetes úton meglepően lassan bomlik le egy bálnatetem, akár ötven-száz évig is eltart, amig a tengeri élőlények, nagyobbak és kisebbek szétcsipegetik. A melegebb szélvizekben gyorsabban lebomlik a hulla, de itt az emberek nem szeretik látni és szagolni a döglött állatot.

Sokszor próbálkoztak az állatok parti, helyszíni eltemtésével is, de egyáltalán nem egyszerű megfelelő méretű és mélységű gödröt ásni, illetve valahogy beletuszkolni a tetemet. Egy bulldózer kell hozzá legalább. De gondot jelent, hogy a többnyire laza parti talajból (homok) a hullámzás és az árapály könnyen kimoshatja a dögöt.

A hullaszállítás is járhat veszélyekkel: 2004-ben Taivanon egy hatvan tonnás bálnát éppen egy városon keresztül szállítottak, amikor a tetem a benne fölhalmozódott bomlási gázok nyomása miatt szétrobbant, és járókelőket, autókat, épületeket takart be igen gusztusos és jó illatú anyaggal.