Obamának nincs komolyabb baja a fűvel

külföld

Most, hogy az Egyesült Államokban lassan, de terjed a marihuána legalizálása, nem meglepő, hogy az elnököt is sokat kérdezik erről.

Obama egy hosszú interjút adott a New Yorker-nek, és nagyjából azokat a dolgokat mondta el a fűről, amit egy normálisan gondolkodó politikus elmondhat.

Például, hogy úgy tekint a füvezésre, mint egy rossz szokásra, ami nem sokban különbözik a dohányzástól. Az sosem volt titok, hogy az elnök fiatalon kipróbálta a füvet, az interjúban most pedig arról is beszélt, hogy nem hiszi, hogy a marihuána veszélyesebb lenne az alkoholnál.

Ami az elnök szerint is az igazi probléma, hogy míg a középosztályból érkező srácoknak eddig sem esett baja, ha esetleg füvet kapták el őket, a szegényeknek igen.

És afroamerikai és latino srácok nagyobb eséllyel szegények, és nagyobb valószínűséggel nem rendelkeznek azokkal az eszközökkel és támogatással, amivel elkerülhetnék az indokolatlanul szigorú büntetéseket.

Ebből a szempontból is üdvözölte a coloradói legalizációt, mert az ilyen törvényalkotás lehetővé teszi, hogy megszűnjön az a helyzet, hogy a társadalom egy része időnként elkövet valamit, ami bűncselekménynek számít, de ezért csak keveseket szankcionálnak.

A nagyon hosszú interjút érdemes végigolvasni, mert csomó minden más is szóba kerül benne, ezeket a részleteket a Gawker tematikus összefoglalójából szedtük.