A Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója pár napja az MTI-nek adott interjúban arról beszélt, hogy bár vannak, akik szerint 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban Magyarországról, de szerinte ez inkább idegenrendészeti eljárásnak volt tekinthető.
Vasárnap az ATV Szabad Szemmel című műsorában követte meg azokat, akiket esetleg megsértett.
Mint a műsorban elmondta, ő arról beszélt, hogy az 1930-as években Európa számos országában, így Magyarországon is, hontalan vagy állampolgárságuktól megfosztott zsidók éltek. Magyarországon 1941-ben körülbelül 15-35 ezer Szlovákiából, Lengyelországból, Németországból és Ausztriából menekült zsidó volt, akiknek az állampolgársága bizonytalan volt.
Randolph L. Braham történészt idézve azt mondta, hogy a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság megfogalmazott egy olyan igényt, hogy minden kétes állampolgárságú egyént ki kell utasítani Kárpátaljára, és át kell tenni a kelet-galíciai német hatóságokhoz.
Szakály szerint ez a lépés nem volt emberséges, a tragédia következménye, hogy 11-18 ezer Magyarországon lévő, alapvetően hontalan vagy állampolgárságát bizonyítani nem tudó embert tesznek át Galíciába, ahol ukrán és német milicisták illetve csapatok legyilkolják őket.
A nyilatkozatáról azt mondta:
akit ezzel megsértettem, én megkövetem. Nem sértegetni akartam, én egy olyan kifejezést használtam, ami az akkori időszakban egy szakkifejezés volt.
Beszélt arról is, hogy 1941-ben azokat az embereket Magyarországról kitoloncolták, és sajnálatos módon halál lett a sorsuk.
Ezért nyilván a magyar társadalom valamilyen szinten felelősséggel tartozik megkövetni ezeket az embereket
De megjegyezte azt is, hogy amint a magyar hatóságok tudomására jutott, mi történik ott, akkor az emberek egy részét visszafogadták és a kitoloncolást felfüggesztették.
Szakály szerint szakmai kérdésről van szó, amely "sajnos politikai konstellációba került".
Nyilvánvalóan én tévedhettem ebben a dologban, semmilyen szándékosság nem volt benne.
- mondta, ugyanakkor azt nem gondolja, hogy le kéne mondania főigazgatói posztjáról.
Elmondta azt is, hogy nem vesz részt a holokauszt megemlékezéshez kapcsolódó konferencián, amin előadása is lett volna, mert úgy gondolja: az a helyes, ha személye vagy a nyilatkozata körül ilyen vita alakult ki, akkor ne szólaljon meg a holokauszt-konferencián.
Egy kérdésre válaszolva azt mondta,
bűntudatom nincs, mert nem követtem el bűnt az én felfogásom szerint. Lehet, hogy tévedtem.
Pénteken az intézetet életre hívó Miniszterelnökség is elhatárolódott Szakály szavaitól. (MTI)