Bréking! Svájcban dolgozó exprosti a ValóVilág egyik szereplője?

bulvár

A blikk tudta meg, hogy az UFO együttes egykor frontemberénél egy energiarágó(?) reklámra jelentkezett hostessmunkára Aradi Charlotte. Zsolti elmondta, hogy Charlotte saját bevallása szerint ekkor már escortozott, de elbukta a pénzét, kölcsönre volt szüksége.

vv6_charlotte

 

Zsolt adott neki kölcsön 100 ezret, ezt vissza is kapta a lánytól. Charlotte tőle tudta meg, hogy egy Luzern melletti bordélyban hetente 700 ezret lehet keresni, könnyű testi munkával. Ekkor ezt elutasította, a blikk szerint később kiutazott pénzt keresni. A lány valóvilágos adatlapjából megtudhatjuk, hogy a zene mellett a szex szenvedélye, tehát lehetett olyan időszak VV Charlotte életében, amikor a hobbija volt a munkája. Ugyanitt olvashatjuk, hogy élete legőrültebb döntése volt egyedül kimenni külföldre és ott dolgozni. Nem tudjuk, hogy dj vagy az állítólagos prosti karriere gondolt. Charlotte jelenlegi legnagyobb vágya:

Híres szeretnék lenni, szeretnék Színművészeti egyetemre járni, és énekelni.

UFO Zsolt ellen jelenleg kerítés vádjával folyik bírósági eljárás, prostikat jutalékért szervezett Németországba és Svájcba.