Három nő és két férfi szombaton agyonvert egy 23 éves lányt egy Santa Ana-i bár, a The Crosby előtt. Az áldozat, Kim Pham a tanúk szerint véletlenül belegyalogolt egy készülő fényképbe. A fényképezkedők erre rátámadtak.
Pham hamar a földre került, de támadói még itt is ütötték, rúgták. Majd magára hagyták eszméletlenre vert áldozatukat, akit a mentők életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Addigra már agyhalott volt. De még három napig gépekkel életben tartották, mert mint kiderült, önkéntes szervdonor volt. Ezt a szülei is csak a kórházban tudták meg. Keddre minden szervének találtak beteget, így végül lekapcsolták a gépekről.
"Bárkinek szívesen segített és sosem várt viszonzást. Ilyen ember volt" - mondta féltestvére, Lisa.
A rendőrség egy huszas éveiben járó nőt már letartóztatott, őt halálos fegyverrel elkövetett támadással és súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A szemtanúk beszámolói és egy, a helyszínen készült videó alapján még két nőt és két férfit keresnek.
A gyanúsítottak mind 20-25 évesek. A rendőrség 5000 dolláros nyomravezetői díjat ajánlott azoknak, akik segítenek a kézre kerítésükben. (Via The Daily Mail, Los Angeles Times, ABC)