https://444.dpb.hu/assets/ukrajna_igmin1.jpg

A kijevi tüntetők elfoglalták az Igazságügyi Minisztérium egyik épületét

külföld

Mindössze három őr védte Kijevben az Igazságügyi Minisztérium egyik épületét, amit a vasrudakkal és husángokkal felszerelt tüntetők vasárnap éjjel hatalmukba kerítettek. A Majdan közelében lévő épület földszinti ablakait betörték, az épület homlokzatáról leszedték az intézmény nevét jelző táblát.

A rendőrség szerint a behatolók ellenőrzésük alatt tartják a négyszintes épületet.

Egy tüntető azt mondta, hogy az épület három őre nem tanúsított ellenállást. A minisztérium dolgozói hétfőn elvihetik a szükséges dokumentumokat, de nem engedik őket dolgozni.

Olena Lukas igazságügyi miniszter hétfőre virradóra az Inter tévének nyilatkozva azzal fenyegetőzött, hogy rendkívüli állapot bevezetését fogja kérni a nemzetbiztonsági és védelmi tanácstól, ha a tüntetők fél órán belül nem hagyják el az általa vezetett minisztériumot.

A Reuters képein látszik, hogy a tüntetők sajátos módszerekkel védik az elfoglalt épületet: a barikádokhoz használt zsákokat homok helyett hóval töltik meg, és az utat fellocsolják, feltehetően azért, hogy a jégen a rendőrök és járműveik nehezebben tudják megközelíteni a minisztériumot.

Fotó: Reuters

(MTI)