Fábry Sándor egyre kevésbé szimpatizál a mostani kormánnyal

POLITIKA

A Nemzet Showmanje interjút adott az Origonak, amiben nem csak életösszegzett, de a mostani kormányról is beszélt. Meg arról is, mit mondott neki Hofi.

"A jelenlegi kormánnyal én ugyan egyre kevésbé szimpatizálok, de az ellenajánlattal még kevésbé. Az én szlogenem régen is úgy hangzott, hogy Orbán-párti vagyok, Horn Gyulához képest, ugyanakkor a mostani kormányzat bizonyos intézkedéseivel szemben vannak ellenérezéseim. Most viszont olyan gyűlölettel teli és méltatlan időszak elé nézünk, hogy én legfeljebb finom jelzéseket adok, de feltűrt ingujjal, mondjuk így, nem kívánok részt venni semmilyen kampányban."

Mondta a mostani kormányról.

"De az új „ajánlatot", amely ugyanakkor egyben a régi ajánlat, minden szempontból elképzelhetetlennek tartom, és számos fórumon elmondtam, hogy bűnözőknek tartom a vezetőit."

Mondta az előzőről.

"A trafikügytől, a kultúrában látott, elefánt a porcelánboltban-jellegű lépésektől persze én sem voltam rettenetesen boldog, remélem azonban, ha megint bizalmat kapnak a mostaniak, akkor megkezdődik egyfajta kisimulás, hátradőlés, valamifajta rendezése a soroknak, egy kicsit diszkrétebb pénzlapátolás a klientúrának, miközben elindul a vállalhatatlan káderektől való megszabadulás."

Mondta a jövőről.