Távozik a kormány is. Azarov azzal indokolta lemondását, hogy a hónapok óta tartó tüntetések komoly károkat okoznak Ukrajnának. Visszavonják a diktatórikus, gyűlekezési jogot felfüggesztő törvényeket is.
Azarov azért kínálta fel lemondását, hogy társadalmi és politikai kompromisszumot teremtsen ezzel.
A parlament keddi rendkívüli ülésén megsemmisítette azt a január 16-án elfogadott és január 17-én hatályba lépett diktatórikus törvényt az ukrán parlament, ami miatt jújraindultak a tüntetések Kijevben. A törvényhozás 361 szavazattal 2 ellenében visszavonta a törvényt, ami korlátozta a gyülekezési és szólásszabadságot.
Az államfői hivatal honlapján közzétett rendelet szerint a kabinet a következő kormány megalakításáig ügyvezetőként a helyén marad.
Az eddigi első miniszterelnök-helyettest, Szerhij Arbuzovot bízta meg az államfő, hogy ideiglenes miniszterelnök legyen.
Az ukrán törvények értelmében az új kormányt két hónapon belül kell megalakítani.
Az MTI információi szerint a kijelölt miniszterelnök közeli kapcsolatban áll a Janukovics családdal, üzlettársa és barátja az elnök fiának, Olekszandr Janukovicsnak.
(via BBC, MTI)