A vizes harc után volt egy másik nézeteltérés is volt ma a kormány és az LMP között.
Schiffer András ma sajtótájékoztatón közölte: „Orbán Viktor úgy kötötte meg ezt a megállapodást Moszkvában, úgy árulta el a hazát, hogy a mai napig nem tudjuk, milyen hatástanulmányok, kockázatbecslés alapján jutott erre a döntésre a kormány.”
Az LMP társelnöke szerint a nemzetközi szerződéskötési eljárásról és a jogalkotásról szóló törvény is előírja, hogy hatástanulmányokat kell készíteni. „A kormány indoklás nélkül megtagadta ezeknek a hatástanulmányoknak és kockázatbecsléseknek az átadását, ezért a közérdekű adatigénylés megtagadása miatt pert indítunk Magyarország kormánya ellen” – mondta.