Egy amerikai kutatóintézet jelentése szerint áprilisra befejeződhet Észak-Korea fő rakétaindító-állomásának továbbfejlesztése, ami után akár 50 méter hosszú rakétát is útnak indíthat Kim Dzsongun.
A washingtoni Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kutatócsoportja, a SAIS szakértői a legfrissebb műholdfelvételek alapján állítják ezt. A képek alapján Észak-Korea szohei rakétakísérleti telepén olyan munkák folynak, amik lehetővé teszik majd új, hosszabb rakéták felbocsátását is.
Phenjannak a kutatók szerint egyelőre nincs ekkora rakétája, de 2012 decemberében 30 méteres Unha-3 típusú rakétát már kilőtt, az juttatta űrbe az első észak-koreai műholdat. A rakétaindítást a világ több országa aggasztónak ítélte arra gyanakodva, hogy a műholdfelbocsátási kísérlet valójában hadászati ballisztikus rakéta tesztelését álcázta.
Az amerikai kutatók jelentése szerint január végén még nem voltak láthatók előkészületek kilövésre, amik a felbocsátás előtt hat hetet vesznek igénybe.
Japán és dél-koreai katonai források korábbi közlései szerint a tavaly felbocsátott Unha-3 rakéta hatótávolsága a 10 ezer kilométert is meghaladhatja, tehát képes lenne elérni az Egyesült Államok nyugati partját. Egyes elemzők szerint Kim Dzsongun a rakétaindításokkal és a további rakétakísérletekkel saját hatalmát akarja megerősíteni, ami nem meglepő: általában ez áll annak a hátterében, amikor egy egyeduralkodó bővíti a fegyverarzenálját. (MTI)