Kádár sírját nem gondozza a magyar állam

Tbg
POLITIKA
Kádár sírja 2013-ban (Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)

Az MSZP menti meg Kádár János sírját

- címmel adott hírt az Origó arról a Bors által megszellőztetett sztoriról, miszerint hamarosan lejár Kádár János és felesége parcellájának fennmaradási szerződése, de mivel a sírhely nem védett, ezért akár fel is számolhatják.

Az MSZP pedig úgy jön a képbe, hogy a párt Moldova György író közbenjárására hajlandó lenne kifizetni a szerződés megújításához szükséges 800 ezer forintot.

Az egészen furcsa, hogy egy állami vezetőnek nem jár ki semmiféle állami sírhely, jóllehet a védett emlékhelyeket gondozó Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság megmenthetné azzal a sírt, ha védetté nyilvánítaná.

Boross Péter volt miniszterelnök, a bizottság tagja egyébként támogatná, de egyelőre nincs döntés.

Kádár sírhelyét egyébként jó pár évvel ezelőtt ismeretlenek megrongálták, a volt párttitkár koponyáját és több csontját is elvitték, azóta sem kerültek elő. (Origó)