Az Összefogás Paks 2 ellen tiltakozott hétfő este. A demonstráció a végéhez közeledett, mikor a Kossuth térnél pár felbőszült ellentüntető is becsatlakozott. Megkérdeztem tőlük, miért jöttek el, mire kiverték a kezemből a telefont, amivel a felvételt készítettem. Majd még egyszer. A telefon eléggé megreccsent, megnéztük, hogy a két puffanás után ad-e még életjeleket.
Lázár János nem érzi a jogállam végének a kormány visszamenőleges hatályú rendeletét, és azt mondta: joga van megkérdezni Pintér Sándort a fórumán történtekről. A váci Lázárinfón már egészen máshogy kezelték a sajtó kérdéseit, mint eddig.
A Fidesz és a Tisza stábjában is abból indulnak ki, hogy az ellenzék áll jobban, ebből viszont egészen különböző stratégiák következnek. Exkluzív részletek a 444 két újságírójától, Rényi Pál Dánieltől és Bábel Vilmostól, akik az elmúlt hetekben a két kampány bemutatásán dolgoztak.
„Megkérdőjelezem a Beneš-dekrétumokat!” – ezért a feliratért vitték el a rendőrök Pozsonyban Orosz Örs felvidéki politikust. Helyszíni riport a tüntetésről.
Lázár a 444-nek azt mondta, még nem lehet tudni, hogy okozott-e kárt a Fidesznek, és ha igen, mekkorát. A közvéleménykutatók közül még a kormányközeliekben sem bízik.
A Jeti Mozi bemutatja Kovács Kristóf Malaccal teljes című dokumentumfilmjét. A rendkívüli kitartású Balogh Lajosnak nem jött össze a képviselőség, ezért csapatot szervez, hogy az Ormánságból indulva eljussanak egy nemzetközi böllérversenyre.