Hejőpapi egyik házában január utolsó napján fél tizenegykor zajra ébredtek. A házigazdák észrevették, hogy eltűnt egy biciklijük és egy hangfaluk. A zaj után a kertbe szaladtak, közben hívták a körzeti megbízottat. A sértett és a helyszínre érkező rendőr a tyúkól előtt megtalálta az 51 éves I. Józsefet, aki azt mondta:
Csak az édesanyját keresi.
A tyúkólba bepillantva viszont nem a kedves a mama, hanem a 26 éves L. László szempárja csillogott. Az ellopott tárgyakat a közelben megtalálták, az elkövetők ellen eljárás indult.
Szarvason hajnalban érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy ég egy faház, a bejelentőknek feltűnt, hogy a közelben egy férfi az autójában pakolászik. A rendőrök a helyszínre érve meg is találták a 61 éves S. Tibor Sándort, aki autója első ülésén aludt. Felébresztése után elmondta, hogy régi ismerősét akarta meglátogatni, de az nem volt otthon ezért betört házába. Ott ruhákat vett magához és magára, majd felgyújtotta az épületet. Ezután ült be a szomszéd telken található kocsiba szundítani egyet. A kár 3 millió forint, őrizetbe vették.