A világ legfurmányosabb tízéves bűnözője

bűnügy
Fotó: BiblioArchive / Flickr

Történetünk hőse, a személyiségi okokból névtelen tízéves norvég fiú életrevaló fajta. Fejébe vette, hogy másfél éves húgával meglátogatja nagyapját. A nagyapa hatvan kilométerre lakik tőlük, ezért elkötötte szülei autóját.

Nem sokkal később belehajtott egy hófödte árokba.

Szerencséjére éppen arra járt egy hókotró. Pechjére a hókotró sofőrje riasztotta a rendőröket is. Azt gondolhatnánk, hogy ekkor szomorú véget ért a történet.

Nem így történt.

"A fiú azt mondta a hókotró vezetőjének, hogy ő

egy törpe,

aki otthonfelejtette a jogosítványát" - mondta Baard Christiansen, a Vest Oppland-i rendőrség szóvivője.

A történet megoldása nagyon skandinávra sikerült. Mivel sem emberben, sem tárgyban nem keletkezett kár, a rendőrség nem indított eljárást. "A szülők ébredésük után vették észre, hogy eltűntek a gyerekek és a kocsi. Gondolhatják, milyen zaklatottak voltak. Beszéltünk velük, biztos vagyok benne, hogy a jövőben a gyerekekre és a kocsikulcsra is jobban figyelnek majd" - mondta a rendőrségi szóvivő (The Independent via Gawker)