Magyarországon történelmi válság van. Mintha egy mocsár közepén állnak, süpped a lábunk alatt a talaj. A társadalom túlnyomó többség nemcsak csalódott, hanem fogalma sincs, hogy merre tovább. Itt állunk a semmi közepén
- adta meg beszéde alaphangját a volt miniszterelnök. Bár azt ígérte, értékelésének lényege nem Orbán gyalázása lesz, mert az túl könnyű lenne, ez mégis elég hangsúlyos rész volt a beszédben. Ami ötven nappal a választás előtt nem is kifejezetten meglepő.
Orbán szerinte
Önmagával kapcsolatban viszont azt mondta, hevesebb volt a kelleténél, ezért nem sikerült megváltoztatni az országot és az emberek gondolkodásmódját - de Mesterházy Attilának (akit a következő miniszterelnöknek nevezett) ez sikerülni fog.
“Nem azért kell győzni, hogy több legyen egy picivel a családi pótlék, hogy beengedjük a fiatalokat ingyen az egyetemre, hogy kopasz fiatalok ne tépjék ki az ember kezéből a Népszabadságot. Hanem azért, mert itt állunk még a határon. Nem lehet hidat építeni Kelet és Nyugat közé, és aztán a hídon élni. Mi nyugaton szeretnénk élni.”
A baloldali választókat pedig azzal próbálta biztatni, hogy a közvélemény-kutatási adatok semmire sem, jók, az emberek félelmben élnek, ezért nem merik megmondani, kire fognak szavazni.
A beszédet az ATV és a Klubrádió is élőben adta volna, illetve el is kezdte adni, de a közvetítések megszakadtak, ami komoly felzúduláshoz vezetett a baloldali interneten.
A beszéd végén az ellenzék vezető politikusai (Bajnai kivtételével) közösen felálltak a színpadra, majd szétszéledtek.